Hírarchívum

Jubileumi díjátadó

2017.04.22-én adtuk át a X. Gergely Alexandra Emlékdíjat. Különleges helyszínt választottunk erre az alkalomra: a Hercegszántó Vodica-Máriakert Kegyhelyet. A szabadtéri rendezvény kihívást jelentett az áprilisi szeszélyes időjárás miatt, de a Jó Isten is úgy akarta, hogy ez sikerüljön!

Közel kettőszázan jöttek el Bajáról, Baja környéki falvakból, Kalocsáról, Karcagról, Budapestről és az ország távoli csücskeiből is, hogy részesei legyenek ennek az Ünnepnek. Alapítványunk előző díjazottjai közül heten tudtak együtt ünnepelni a X. Díjazottunkkal:

Dr. Mannheim Viktóriával.

Viki az "Ecsetre fel a Gyermekekért" önkéntes kampány elindítója és vezetője, aki 2011 óta az ország számos intézményének falait (8 kórház 40 kórterme, 11 óvoda, 7 iskola, 4 védőnői intézet, 6 gyermekotthon) festette meg színes mesefiguráival, hogy a beteg, a fogyatékkal élő és az egészséges gyermekek mindennapjait megszépítse. Viki közösségteremtő képességét jól mutatja, hogy közel 200 önkéntese van az országban,akik örömmel csatlakoznak hozzá. A festésen kívül jótékony célú rendezvények, programok teszik teljessé példaértékű tevékenységét, amelyet főleg a beteg, a fogyatékkal élő és az árva gyerekek javára rendez.

A díj: díszoklevél, emlékplakett, és 1 000 000 Ft pénzjutalom. Ez az első év, hogy az előző évekhez képest duplájára tudtuk emelni a pénzösszeget; emelve ezzel a díj eszmei értékét. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a díjunk országosan is elsimertté vált.

A kegyhely adottságai, vallásos hangulata, ugyanakkor az alapítványunk - szinte már "családias-műsor" - szereplői a színvonalas ünnepi műsorral, valamint a 8 díjazottunk részvétele tették különlegessé, egyedivé, meghatóvá és megismételhetetlenné ezt a rendezvényt.

Pethő Attila a díjátadó házigazdája, műsorvezetője és zongorakísérője.

Terray Orsolya gyógyszerész, énekes.

Dr. Tóth Tivadar tüdőgyógyász, költő-versmondó

GálJenő érsekcsanádi plébános

Dr. Szőts Gergely jogász, gitár-ének

Külön köszönet a műsorban résztvevő szereplőknek a színvonalas előadásért!

Zach Sobiech dala azokért a daganatos beteg gyermekekért szólt, akik már nem lehetnek közöttünk: Clouds. A héliumos léggömbök a Mária szobor lábától a felhők közé szálltak fel...

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, akik bármivel hozzájárultak, bármilyen formában segítették jubileumi rendezvényünk sikeres lebonyolítását!

X. Díjátadó

A díjátadó nyilvános, minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Adó 1%

Alapítványunk fő bevételét az adó 1%-ból befolyó felajánlások képezik. Kérjük, aki teheti, ebben az évben is támogassa Alapítványunkat! 

10. Gergely Alexandra Emlékdí­j

Alapítványunk Kuratóriumának döntése alapján: Dr Mannheim Viktória /okleveles mérnök közgaszdász, egyetemi oktató, szakfordító/ az "Ecsetre fel a Gyermekekért" megálmodója és vezetöje nyerte el a 2017. évi GA Emlékdíjat! 

Az ünnepélyes díjátadó 2017.április 22-én, szombaton délután kerül megrendezésre. Bövebb információ az eseményröl márciusban várható.

A Díjátadó ünnepély nyílvános, minden érdeklödöt sok szeretettel várunk! 

Keressük a jövö év Díjazottját!

Peldaerteku embereket keresunk, akik kozul kivalaszthatjuk a legerdemlegesebbet a 10. Gergely Alexandra Emlekdijra. Ehhez kerem a segitsegeteket, a megosztasokat, hogy az orszag minden regiojaba eljusson ez a felhivas! A GAEA kuratoriuma ev vegen dont es 2017.aprilisban lesz az unnepelyes dijatado. A Dij az oklevelen es emlekplaketten kivul jelentos (500 000 Ft) penzjutalommal jar.
Aki kevesbe ismeri az Alapitvanyunkat, az elozo 9 dijazottunkat...a Honlapunkon informalodhat mindenrol: www.gergelyalexandra.hu
A jeloleseket E-mailben kerjuk a jelolt bemutatasaval, elerhetosegevel, a level@gergelyalexandra.hu cimre.
Koszonettel: GAEA

IX. díjátadó

Debreceni díjazott

    2016.04.16-án adtuk át a IX. Gergely Alexandra Emlékdíjat. Az ünnepélyes díjátadót az igen színvonalas Debreceni Egyetem Aulájában rendeztük. A műsor házigazdája Pethő Attila volt, aki immár ötödik éve segíti Alapítványunkat, profi műsorvezetésével és zongorakíséretével. Hasonlóan Terray Orsolya, aki fantasztikus hangjával a díjazott kedvenc dalait énekelte el. A műsor szórakoztató részét ezúttal a DE Zeneművészeti Karának két hallgatója szolgáltatta: Csejtei Tamás (szaxofon), és Vadászi Vivien (hegedű). Vivien zongorakísérője Boda Balázs volt, a Zeneművészeti Kar tanára. Szenzációsan játszottak hangszereiken a közönség örömére.

    A díjat: Horváth József, debreceni biológus, genetikus, rákkutató nyerte el. Józsi cigány származású fiatalember, aki igen nehéz körülmények között nevelkedett Karcagon. Önerejéből küzdötte fel magát az egyetemi diplomáig. A tehetség mellett a szorgalom, a kitartás, az akarat, és a szerénység, amik Őt jellemzi. A díj odaítélésénél mindig fontosnak tartjuk a példaértékűség mellett a közösségteremtést. Józsi 3 éve a Református Cigány Szakkollégium aktív tagja, istenhívő ember. Rendszeresen önkénteskedik, segíti a rászorulókat, nem csak tudományos, hanem motivációs előadásokat is tart, nyári táboroztatások aktív szervezője, de megfordul a kórházakban is, mosolyt csalva a beteg gyermekek arcára.

Emlékdíj: 

  • Díszoklevél
  • Emlékplakett
  • 500 000,- Ft pénjutalom

    Szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik a díjátadó létrehozásában, lebonyolításában részt vettek! A Bajai TV-nek külön köszönöm, hogy a kezdetektől segíti az Alapítványi munkánkat! Sok remek riportfilmet készített már a díjazottakról, és minden évben felveszi a díjátadónkat, és a Bajai TV műsorára tűzi; így azok is láthatják, akik személyesen nem tudnak részt venni rajta.

IX. Díjátadó meghívó

Dávid

Alapítványunk egy 12-éves Ewing-sarcomas fiút támogat. Dávid betegségét 2015. szeptemberben diagnosztizálták, azóta a Pécsi Gyermekonkológia kezeli. 4-kemoterápiás kezelésen van túl, de "göröngyös' az út és hosszú még a gyógyulásig! Az édesanya egyedül neveli fiát és 3,5 éves kislányát. Havi 70 ezer Ft-ból élnek, mert ápolásin van, Dávid betegsége miatt. Alapítványunk decemberben támogatta a családot 50 ezer Ft-tal, februárban pedig egy nagyobb mennyiségü élelmiszer adománnyal sikerült segíteni /ezúttal is köszönet a felajánlóknak/ ! Kérem, aki teheti, támogassa Dávidot, hogy a család át tudja vészelni ezt a nehéz időszakot! A család bármilyen adományt szívesen fogad. Felajánlás esetén megadom a család elérhetőségét! Vagy alapítványunk számlájára is lehet utalni Dávid részére. Köszönettel:

Gergelyné Dr Tóth Éva

Támogatott betegeink 2013-2015.

Nagy Margit Dí­j

 Az a megtiszteltetés ért, hogy Nagy Margit Díjjal tüntettek ki! A díjat október 15-én, a Rákbetegek Országos Szervezetének 25 éves jubileumán vehettem át Budapesten, a Nemzeti Erő‘forrás Minisztériumban.

 

VIII. Díjátadó

Bajai díj, bajai díjazott

2015.04.19.-én adtuk át a 8.-ik Gergely Alexandra Emlékdíjat. A díjátadó helyszíne a városi könyvtárként működő Bajai Zsinagóga volt, ahol pontosan 8 évvel ezelőtt egy emlékest keretében elindult az alapítvány. A teltházas közönség soraiban a család, rokonok, barátok, ismerősök, díjazottunk meghívottjai, valamint 3 előzö díjazottunk és a díszvendégek között Baja 2 előzö polgármestere (Széll Peeter és Dr Révfy Zoltán) is jelen voltak.

Fercsák Róbert, Baja polgármestere megnyitójában Szaszhoz beszélt, végtelenül meghatóan! Az est házigazdája és műsorvezetője Pethő Attila volt, aki 4-év óta segíti szakmai zsenialitásával alapítványunkat. Terray Orsolya ezúttal a "Hallelujah"-t és díijazottunk 2 kedvenc zeneszámát énekelte kifogástalan előadással. Koch Zsuzsanna beszédmondó Váci Mihály: Építs tetőt címü versét szavalta el. A meglepetés műsor a Drumatical Theatre nevű, európa hírű, bécsi dobos együttes volt, akik egy nem szokványos, fantasztikus dobos produkcióval járultak hozzá díjátadónk sikeréhez.

A díjat Joszt László, bajai származású, példaértékű, vak fiatalember nyerte el, aki szembetegsége következményeként, tizenéves korában veszítette el látását. Részt vett a VERCS (Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportja) rehabilitációs tréningjén, hogy önállóságát visszaszerezze... 2002-ben gyógymasszőr végzettséget szerzett, késöbb szociális munkásként diplomázott és a VERCS munkatársa lett. 2009-ben rehabilitációs tanári végzettséget szerzett, 2013-ban pedig a szociális munkás mesterképzést is teljesítette. Jelenleg a VÁI-ben sorstársaiért dolgozik rehabilitációs munkakörben, valamint tudományos szaktanácsadóként a pesti szemészeti klinikán.

Laci nemcsak a sorstársak felé nyújtotta ki segítő kezeit, hanem a látó emberek felé is: Rendszeresen tart felvilágosító előadásokat iskolákban fiataloknak.

Az Emlékdíj: Díszoklevél Braille írással /is/

                    Emlékplakett Braille feliratozással /is/

                    500 000 Ft pénzjutalom

Szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik a díjátadó létrehozásában, lebonyolításában részt vettek! Az idén nem csak a díj és díjazott, hanem bajai volt a "terep" is... talán ezért is sikerült kimagaslóan ez a rendezvény!

 

VIII. Díjátadó

SZJA 1%

 Alapítványunk legfontosabb bevételét az adó 1%-a jelenti! 2010-óta vagyunk jogosultak erre a lehetöségre és a bíróság 2015-töl is jóvahagyta közhasznúságunkat! /civil szervezetek 20%-at kizárták, mert nem feleltek meg a kritériumoknak/. 

2007-óta több, mint 30 Ewing-sarcomas gyermeket támogattunk, valamint 7 Emlékdíjat adtunk át az Önök segítségével. 

Kérjük, aki teheti 2015-ben is ajánlja fel adója 1%-át Alapítványunknak, hogy célkitüzéseinket továbbra is teljesíteni tudjuk! 

                                                                            Köszönettel:

                                                                                                 Alapítvány Kuratóriuma

Újabb adomány Sanyinak

 Tegnap még ágyat kerestünk... Ma pedig Sanyi az új ágyában aludhat! Köszönetemet fejezem ki azoknak az önzetlen, segíteni akaró Embereknek, akik ennek a létrehozásában, szervezésében, lebonyolításában részt vettek! Mindenek előtt a felajánlónak: Dominiknak!

Öröm adni

 Az első adományokat személyesen vittük el Sanyinak. Egy bajai gyógyszerész 20.000 Ft-tal támogatta a gyermeket, a Kyäni vezetője pedig a cég vitaminkészítményével járult hozzá a beteg fiú gyógyulásához. A család örült, és hálásan fogadta az adományokat. Az édesanyától megtudtuk, hogy szükségük lenne egy ágyra, új ágyneműkre, hogy Sanyi külön aludhasson és pihenhessen...

Várjuk a további felajánlásokat, hogy segíthessünk!

Támogatás

Ezúttal egy 14-éves Ewing-sarcomas fiút támogat alapítványunk. Sanyi egy 4 gyermekes családban él BP-en, testvérei 7-17 év közöttiek. 2014. júniusában derült ki a betegség, azóta a BP Tűzoltó utcai Klinikán folyik kemoterápiás kezelése. A család rendkívül rossz szociális ill. anyagi körülmények között él: 35m2-en 6-an, havi 100 ezer Ft-ból. Kérem, aki teheti, támogassa Sanyit, hogy a betegséggel járó szenvedéseket könnyebben tudja viselni! A család bármilyen támogatást: ruhát, élelmiszert, tisztítószert is szívesen fogad! Felajánlásokat az alapítványunk számlájára, ill. E-mail címére várjuk! Köszönettel!

Tamogatott betegeink

 

Norbi

 Ezúttal egy 16-éves kamasz fiút támogat alapítványunk. Norbi betegségét 2013. októberében diagnosztizálták, azóta a Pécsi Gyermekonkológia kezeli. Sajnos a kemoterápiák nem hatottak, így 2014. márciusában amputálni kellett a lábát! Jelenleg a postoperatív kemoterápiákat kapja, majd remélhetöleg sor fog kerülni a müvégtag megoldásra BP-en. 

Norbi egy 6 gyermekes család 5. gyermeke. Nagyobb testvérei már nagykorúak, de még mindnyájan tanulnak. Saját tulajdonú házban élnek, az édesanya ápolásin van, az élettársa dolgozik.

Kérem, aki teheti támogassa Norbit, hogy a kezelés hátralévö részét, legalább anyagilag könnyebben tudja viselni!

A család számlaszáma: 70500019 10003547 /Orsós Irma/

VII. Díjátadó

2014. április 13.-án a Pestszentimrei Közösségi Házban került sor a hetedik Gergely Alexandra Emlékdíj átadására. BP XVIII. kerületében lévő, frissen felújított közösségi ház méló helyet teremtett az alkalomra. A rendezvényre kb 150-en jöttek el, rokonok, barátok, olyan emberek, akik példaképüknek tekintik díjazottunkat, valamint az alapítványunk tisztelői. Négy előző díjazottunk is elfogadta a meghívásunkat. 

A műsort a XVIII. kerület polgármestere, Ughy Attila nyitotta meg, aki képviselőtestületének felhatalmazásával rendezvényünk fő támogatója volt. 

A műsor házigazdája már harmadik éve Pethő Attila, aki zseniálisan levezényelte a díjátadót, beszélt a díjazott érdemeiről, valamint zongorán kísérte énekesünket: Terray Orsolyát, aki hangjával varázsolta el a közönséget. Fanny két kedvenc zeneszámát is elénekelte. A műsorban nem véletlen kaptak helyet a táncosok, ugyanis Fanny álma, hogy egyszer táncolni fog. Először a Rolldance Budapest Kerekesszékes Kombitánc Együttes szerepelt nem kis sikerrel, majd a műsor második felében egy versenytánc páros: Oroszlán Krisztián és Kovács Klára bűvölte el a közönséget fantasztikus produkciójával.

A díjat Hozleither Fanny, Mosolyka nyerte el példamutató életével, pozitív életszemléletével, közösségteremtő tevékenységével. Fanny egy genetikai betegséggel, izomsorvadással született, amelyre sajnos nincs orvosi terápia. Tizenévesen kerekesszékes lett, majd azzal szembesült, hogy 18 évet jósolnak Neki az orvosok. Akkor elhatározta, hogy nem adja fel, harcol az életéért. Blogot kezdett írni, amit egyre többen olvastak, majd egyedi ötletekkel állt elő: számozott csodababokat osztogatott, bögréket festett "Te döntesz" felirattal, a Csibész Gyermekjóléti Központban dolgozott, ahol hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozott. Az ő projektje a "Begurulunk az iskolákba", amikor is felvilágosító előadásokat tartott a kerületében. 25. születésnapjára megírta az élete történetét könyvben. Azóta könvybemutatókat- közönségtalálkozókat tart. Facebook oldalán több, mint 70 000 látogatója van, akik rendszeresen nyomon követik mindennapjait, szorítanak érte, biztatják céljai elérésében, miközben élvezik a humorát, felnéznek Rá, példát vesznek róla, a kitartásáról, a pozitív hozzáállásáról, "fürdenek a mosolyában", mert Fanny nem véletlenül Mosolyka!

Az Emlékdíj: 

  • Díszoklevél;
  • Emlékplakett;
  • 500 000 Ft pénzjutalomból állt.

Itt szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik a díjátadó létrehozásában, lebonyolitásában részt vettek. A műsorvezetőnek és szereplöknek, különösen azoknak, akik évek óta anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalták ezt a feladatot! 

 

 

VII. Díjátadó

 

RITKA BETEGSÉGEK VILÁGNAPJA

 

Tüzoltó utca...

 

Az elmúlt napokban Budapesten jártam, az idei díjátadó szervezését intéztem...Meglátogattam Jázmint, aki a 3.kemoterápiás kezelését kapja a Tüzoltó utcai Klinikán. A jó kedélyü, pozitív életszemléletü kislánynak minden esélye megvan a gyógyulásra! De addig még hosszú, nehéz út áll elötte, sok kemoterápia, esetleg mütét és össejttranszplantáció. Aki megteheti, kérem segítsen, hogy a család át tudja vészelni ezeket a nehéz hónapokat! 

 

BÚÉK

 

Jázmin

 

   Jázmin a 6. Ewing-sarcomas gyerek, akit alapítványunk ez évben támogat. A család saját hibáján kívül került kritikus helyzetbe. Kérem, aki teheti segítsen! 

Részlet az édesanya leveléből: "Végső kétségbeesésemben fordulok Önökhöz... Kislányom Jázmin még csak nyolc éves... Két hónappal ezelőtt elesett és megütötte a jobb lábszár csontját. Az RTG után azonnal az Országos Ortopédiai intézetben találtuk magunkat. Megtörtént a biopszia... Két hét múlva megszületett a diagnózis is: Ewing-sarcoma a lábszárcsonton. Az orvosok bíztatnak bennünket, hogy időben vagyunk, jó esély van a gyógyulásra... Én állandóan Vele vagyok a kórházakban és itthon is... Több mint egy éve regisztrált diplomás munkanélküli vagyok. Az özvegyi nyugdíjamból és kislányom árvaellátásából élünk (69.500 Ft)... Házunk kicsi és sajnos lejárt svájci frank hiteles kölcsön van rajta... A gázszolgáltatásunkat kikapcsolták... Az öreg kisautónk (22 éves), több sebből vérzik, javításra szorul... Ha megáll, nem tudom a kislányomat a kórházba szállítani... Kérem Önöket, ha módjukban áll segítsenek, mert a jelenlegi helyzet messze meghaladja anyagi lehetőségeimet és segítség nélkül nem leszek képes vele megküzdeni."

Bármilyen kis összeg is segítség lesz a családnak, ha sokan, jó szívvel adják! Az adományokat az alapitványunk számlájára várjuk. Kérem tüntessék fel, hogy "Jázmin" részére!

11732033-20054812 

IVÁN

 Újabb Ewing-sarcomas gyermeket támogat alapítványunk. A kaposvári cigány család 5 kiskorú gyermeket nevel /6 hónapos, 2 éves, 6 éves, 7 éves / Iván, a beteg kisfiú pedig 8 éves. Rendkívül rossz anyagi körülmények között élnek, egy kicsi önkormányzati bérlakásban, a szociális segélyből és a családi pótlékból. Kérem, aki teheti támogassa Őket! A család bármilyen adományt szívesen fogad! Mivel a fűtés ill. melegvíz sincs a lakásban megoldva, fatüzelésű bojler ill. kályha felajánlás is igen hasznos lenne! A kisfiút 2013. február óta a Pécsi Gyermekonkológián kezelik. A család közvetlenül is támogatható:

Ragoncsa Iván     számlaszám: 11773432-00665094

Egyéb felajánlás esetén, kérem E-mailben keressenek: level@gergelyalexandra.hu

Segítsünk!

Alapítványunk jelenleg a 7-éves Dominikot támogatja! Kérem, aki teheti segitsen! A család szívesen fogad bármilyen felajánlást: pénz, ruha, élelmiszer, játék. Az édesanya levele a kép alatt olvasható....

Kedves Segítőkész emberek!

Kisfiam 2006.10.12.-én született makk egészségesen. Most kezdtük volna az első osztályt. 2012.03.05.-én kezdődött egy egyszerű lábfájással. Azonnal orvoshoz vittük ahol vérvétel, ultrahang, minden vizsgálat megtörtént és a válasz "A gyerek makk egészséges csak hisztizik!" volt. A panaszok nem enyhültek sőt erősödtek. Éjszakákat nem aludt csak őrjöngött a fájdalomtól. Ülve összegörnyedve minden nap, minden éjjel. Szörnyű volt még a látványa is. Egyik este már elviselhetetlen fájdalma volt akkor már sem a fájdalomcsillapító sem a vizes borogatás nem használt azonnal elvittük a Komáromi ügyeletre. Ott mondta a Doktor, hogy nagy bajt lát azonnal vigyük Tatabányára a kórházba még akkor éjjel bevittük, de ott azt kérdezték "Nem ért volna rá reggel? Mit csináljanak vele éjjel?" Másnap megkezdték a vizsgálatokat. 20. zárójelentéssel a kezünkbe hagytuk el a kórházat úgy, hogy mindre az volt írva, hogy "Hisztizik a gyerek, semmi valós fájdalma nincsen, vigyük a pszichiátriára, mert beképzeli a fájdalmat. Nem normális." A gyerekem továbbra is őrjöngött a fájdalomtól. Már úgy hagytuk el a kórházat, hogy nem bírt lábra állni, Sajnos egyik napról a másikra deréktől lefelé lebénult. Itthon elvittük maszek ortopéd orvoshoz, de ő is azt mondta sőt mi több kinevetett bennünket, hogy "mit akarunk ezzel a gyerekkel hiszen minden záró azt mutatja, hogy nem beteg hanem pszichés zavarai vannak." Tudtuk, hogy nem úgy van, de a megnyugvás kedvéért elvittük a gyermek pszichiátriára ahol közölték velünk, hogy "hisztis a gyerek és majd ő ad egy olyan gyógyszert neki amitől visszaáll." Két hétig kapta a gyógyszert amitől kommunikálni sem lehetett vele. Visszavittük és közöltem a Doktornővel, hogy viszem tovább a gyerekem, amit Ő megtiltott, hogy meg ne próbáljam mert visszaesik a gyerek. Így kerültünk Budapestre a Tűzoltó utcai Klinikára ahol közölték velünk, hogy nagyon nagy baj van mert hasi ultrahangon L2-3 magasságában egy 26*20*18mm-es és L3 magasságában még egy 26*23*20mm-es képlet volt látható, melyek intraspinalis terjedést is mutatnak. Ez egy nagyon ritka betegség, évente 4-5 gyermeket diagnosztizálnak ezzel a betegséggel, neve: Ewing-sarcoma.(Gerinc rosszinulatú daganata) Gerinc rtg is készült, melyen L3-n patológiás fractura, L2-4-n metastasisra utaló eltérés van. 2013.05.28. A cut gerinc MR vizsgálat: Az L3 csigolya kollabált és itt egy intraspinalis extradurális tumor terület látható melynek nagysága kb 62*14*63mm. A tumornak kiterjedt extraspinalis terjedése is van elsősorban jobb fele, ahol a tumor nagysága 54*33*25mm a bal oldalon kb 28*15mm-es kiterjedésű.
2013.05.30.-án L3 corpectonia, L2-4 fixti-mesh cage behelyezést végeztek mivel összeomlott a gerince. Ezt követően visszavittek bennünket a gyermek klinikára ahol kemoterápiát kapunk egy évig. A negyediken már túl vagyunk. Három hetente kapjuk a kemot. Heti szinten kell Budapestre feljárni vérvételre. Ha belázasodik, ha piros foltok jelentkeznek azonnal vinni kell. Szóval mindig útra készen kell állnunk.
Sajnos nagyon nagy anyagi terhet ró a családra. Van még két gyermekünk egy 14éves fiú és 11éves kislány. Nehéz anyagi körülmények között élünk, férjem a gyermekünk betegségét követően munkanélküli lett még egy hónapig kapja a juttatást , én főállású anyaságit kapok és a családi pótlékot. Sajnos 30ezer forint a házrészletet fizetünk és a közüzemű számláink is eléggé összegyűltek. Amit kapunk pénzt szinte a Budapestre való feljárásra megy el. Kisfiúnkat tömegközlekedésen nem utaztathatjuk, csak személyautóval ezért nekünk létfontosságú az autó a háznál és mindig útra készen kell állnia.
Bármilyen segítséget szívesen fogadunk. Dominiknak van egy számlaszáma: 11773401-00982382 OTP BANK Ábrahám Dominik néven van.

 

VI. Díjátadó

2013. április 13-án adtuk át a VI. Gergely Alexandra Emlékdíjat. Az ünnepély helyszínének a Budapesti Simon János Kosárlabda Csarnokot választottuk, nem véletlenül. A 11-kor kezdődő ünnepségre kb. 150-en jöttek el. A díszvendégek közül jelen voltak:

A XV. kerületi Polgármesteri Hivatal részéről: 

   - László Tamás polgármester és

   - Bitvai Nándor alpolgármester

Ábri László: a Dózsa György Gimnázium igazgatója

Rábel Sándor: Peti osztályfőnöke

A Sipos Péter Életéért Alapítvány kuratóriumának tagjai

A Gyermekrák Alapítványtól Balogh István elnök 

Dr. Csisztu Zsuzsanna: Műsorvezető

Mészáros István: A budapesti Honvéd kosárlabda szakosztályának szakmai igazgatója

Váczi Attiláné: a Rákbetegek Országos Szövetségének valamint a Karcagi Daganatos Betegekért Alapítvány vezetője.

A műsor házigazdája Pethő Attila (Príma-díjas, zenetanár, zongorakísérő, zenei szervező) volt, aki zseniálisan vezényelte a műsor menetét.

Terray Orsolya pedig hangjával kápráztatta el a közönséget.

 

Alapítványunk idei díját SIPOS PÉTER nyerte el.

Peti 17 éves, budapesti fiú. 2009-ben osteosarcomat diagnosztizáltak nála. A kemoterápiák után 2010-ben a jobb karját amputálták. A betegsége előtt jól tanuló, tehetséges kosárlabdázó fiú, megküzdött az életéért, azóta pedig fél karral is helyt áll az élet minden területén. Tanul az iskolában, kosárlabdázik a csapatában, 2009-óta kosárlabda edzőként is dolgozik. Felépülése utáni egyéni sporteredményei:

2011. Moszkva Győztesek Versenye: úszás 2. helyezés, labdarúgás 3. helyezés

2012. Varsói Onko-Olimpia: úszás 1. és 2. helyezés,  labdarúgás 1. helyezés

 

Peti küzdeni tudása, az élethez való pozitív hozzáállása példaértékű! Ezért nyerte el alapítványunk díját.

Az idei díj:   díszoklevél,

                    emlékplakett, és

                    500 000 Ft pénzjutalom,

amelyet Dr. Gergelyné Dr. Tóth Éva adott át a díjazottnak.

 

A díj átadása után Petit még két meglepetés várta:

Alexandra testvére, Dominika, (virág helyet) egy Nowitzki kosárlabdát nyújtott át Neki. Majd a Face Team varázsolta el Petit és a közönséget szórakoztató műsorával.

Ez a Díjátadó az előzőekhez képest más hangulatú volt, az ünnepélyesség mellett áthatotta a fiatalság szelleme... Köszönhető ez Peti fiatalságának, sok barátjának, iskola-és sporttársának, akik sokszor vastapssal éljeneztek.

A Díjátadón jelen volt a BP kerületi, és a Bajai TV is, így hamarosan látható lesz e két helyi televízió műsorában a felvétel, amely rövidített formában felkerül a Honlap videói közé is. Április 20-án (Szandra születésnapján) pedig Vujity Tvrtko műsorában szerepel Sipos Peti és az Alapítvány a PRO4 csatornán, 19 órakor.

 

Dijatado

 

Ritka Betegségek VIlágnapja

 

Alapítványunk 2011 óta tagja a RIROSZ-nak, mivel a Ewing-sarcoma is egy nagyon ritka betegség. Minden évben február utolsó hétvégéjén együtt hívjuk fel a figyelmet a ritka betegségekre. 

Díjazottak

 

Betegeink

 Sajnos az idö múlásával szaporodik Ewing-sarcomás betegeink száma. Ebben az évben 7 gyermeket, összesen pedig 21 Ewing-sarcomás beteg gyermeket ill. családot támogatott Alapítványunk. Közülük öten már nincsenek közöttünk, nyugodjanak békében! Alapítványunk támogatásával, felajánlásaikkal az ilyen nehéz helyzetbe került családokon, a daganatos beteg gyermekeken segítenek. Köszönet érte! 

 

Újabb adomány

 Alapítványunk rendszeres támogatója: a Rebendics Család több, mint 100 000 Ft értékü tartós élelmiszerrel, mosószerrel, gyerek játékkal, gyümölccsel, stb. támogatta a kecskeméti Bakos Családot! Nagyon nagy segítség ez, egy olyan családnak, ahol a családfenntartó a beteg...Sajnos az amputáció megtörtént, jelenleg a kemoterápiás kezelések folytatódnak.... 

A család nevében köszönöm a támogatást, remélem a példát mások is követni fogják!

KöSZÖNET
KÖSZÖNET

 Megérkeztek az elsö adományok a kecskeméti Bakos Családhoz. Az Alapítvány nevében a család háláját szeretném tolmácsolni! Köszönet Bezsenyi Gabinak, a pénzbeli támogatásért Felföldi Kálmánnak és Marikának az Ökonetes víztisztítóért, és vitaminokért! A család bármilyen támogatást szívesen fogad...Segítsünk Rajtuk! 

Program Ajánló

 

Segítségkérés

A Ewing-sarcoma szinte kizárólag gyermekkori betegség, ritkán fordul elö felnött korban. Ez év áprilisában egy olyan család kereste meg az Alapítványt, ahol a 31-éves férfinál diagnosztizálták ezt a daganatot. László feleségével és másfél éves kislányával Kecskeméten él, betegsége elött festöként dolgozott. Áprilistól ezideig a kemoterápiás kezeléseket kapta a Budapesti MÁV Kórházban. Sajnos a daganat nem reagált kellö képpen a terápiára.....az orvosok az amputációt javasolják...

A család minden tartalékát felélte, jelenleg a GYES-böl, és a szoc segélyböl élnek, ami együtt havi 60 ezer Ft.

Alapítványunk már támogatta a családot, sajnos a többi daganatos gyermekeket segítö alapítványhoz nem fordulhatnak.

Kérem, aki teheti támogassa a családot, hogy át tudják hidalni, ezt a nehéz idöszakot! A család bármilyen adományt szívesen fogad (tartós élelmiszer, mosószer stb.)

Bakosné Strobl Katalin    Számlaszám:11600006-00000000-52039454





 


NAV

 Tegnap kaptam kézhez a NAV értesitését: a 2011.évi SZJA 1%-nak felajánlásából, az Alapítványunk 633 572 Ft-ot kapott! Nagyon köszönöm Mindazoknak, akik felajánlásukkal megtisztelték Alapitványunkat, ezzel hozzájárultak, hogy eredményesen müködhessünk, és támogathassuk a daganatos beteg gyermekeket!

 

Támogatott betegeink

 

OBA

Az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanította a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet károsultjait, ennek köszönhetö, hogy a mai nap Alapítványunk visszakapta a pénzét! 5-évvel ezelött néhány százezer Ft-tal indultunk, azóta 5 Emlékdíjat adtunk át, 100- ill. 200 ezer Ft pénzjutalommal. 16 Ewing-sarcomás gyermeket támogattunk, esetenként min.50 ezer Ft-tal, de a szociálisan is rászorultakat, ennél nagyobb összeggel. 

Az Alapítványunk célja, hogy évröl-évre tudjuk növelni a Dij-, ill. a támogatások mértékét. Ez csak úgy valósítható meg, ha az Alapítvány tőkéjét is növeljük, hogy biztos fedezet legyen ezekre a kiadásokra. 

Kérem Önöket/Benneteket támogassátok Alapítványunkat, hogy ezeket a nemes célkitüzéseket megvalósíthassuk!    

                         

MARATON FUTÁS ...

 

Egy különleges örökség

 

Évekkel ezelőtt egy bájos lány, Gergely Szandra vont be minket betegségének küzdelmeibe, ennek megnyilvánulásaiba egy internetes blog formájában.  A támogató hozzászólókból lassan kis lélekhajó, közösség alakult ki. Szaszi távozása után szinte észrevétlenül alakultak ki kis helyi, majd országos sejtek, melyeknek célja, annak a szellemiségnek, a megőrzése volt, melyet Ő képviselt. Úgy gondolom, nem hagyományos ismerkedési forma ez ma, ahol a virtuális kapcsolatok általában nem érnek személyes szintre, mégis sokkal mélyebb, átfogóbb, értékesebb emberi kapcsolatokat, barátságokat eredményezett/eredményez a mai napig. Néhányan az egykori hozzászólók közül találták meg életre szóló társukat, tudtommal két helyen gyermek is született már. 

 

A Gergely Szandra Klub egy kisebb, fiatalos társulata a blog olvasásának közös élménye után találkozott, Szandri távozásának évében. Élethelyzetükben is hasonló, pályakezdő, illetve még tanuló fiatalok alkották e lendületes, életerős csapatot. Életkorunkból fakadóan nagy volt az elszántság, és a tetterő bennünk, hogy konkrét leképeződése, lenyomata is legyen annak, ami minket élményszerűen összeköt, annak az „élő fáklyának”, amit Szandri adott át nekünk, és amit nem engedhetünk kihunyni soha.  Nemsokára jött az ötlet, hogy el kellene indulni Közép-Európa legnagyobb váltórendezvényén, a K&H Olimpiai Maraton Váltón.

 

Magának, a futást megelőző edzésnek, és sportolásnak is közösségi vénája volt, de elsősorban az első, Szasziért abszolvált verseny közös élménye robbantotta végleg egybe a csapatot. A következő években újra, és újra részt vettünk a versenyen, és bár azért 1-2 év kimaradt, de idén, 2012-ben, Szandri távozásának 5 éves évfordulóján ismét végigsöpört rajtunk a „fáklya”, melyet a szívünkben őrzünk. Az újabb futás lehetőségére egy emberként jelentkeztünk, és bár nem ment olyan jól, mint a megelőző években, de a szívünket, lelkünket ismét kitettük a pályára. Mert Szandri is így tenné…

Végezetül álljon itt néhány visszaemlékezés a teljesség igénye nélkül, melyet csapatunk állandó tagjai írtak Szandriról, a csapatról, és a szellemiségünkről..


"2007 tavaszán merült fel először a futóverseny gondolata. Akkoriban, Szaszi távozása után egyre többen és többen lettünk Gergely Szandra Klubtagok, hogy megőrizzük szellemiségét, emlékét. 7 kilométert lefutni valakinek semmiség, másnak viszont nagyon is komoly próbatétel. Felvetésemre, hogy nevezzünk be a maratonváltóra és fussunk Szasziért, szinte azonnal akadt 6 jelentkező, akik lelkesen vállalták a részvételt. Nem voltak sportemberek, sokat kellett készülniük, de - ahogy Szasz sem - nem ismerték a lehetetlent. Erőn felül küzdöttek, ahogy Szaszi is. "Soha ne add fel!" - ez volt az üzenet azoknak, akik akkor (és a későbbi években) láttak minket. Őérte futottunk, őérte futunk évről évre, mosolyával a pólónkon. Hogy ez az üzenet még sok mindenkihez eljuthasson. "

Kunvári Nóra

"A k
özismert pillangó-effektus szerint ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. Egyetlen tett olyan láncreakciót indíthat el, mely emberek egész életét megváltoztathatja. Mikor először kattintottam Gergely Alexandra blogjára, még nem sejtettem, hogy ez lesz az egyik legjelentősebb “szárnyrebbentés”, ami túlzás nélkül a mai napig befolyásolja mindennapjaimat. Ha ez nem történik meg, ma máshol vagyok, más emberek között, és valószínűleg a szakmai pályafutásom is máshogy alakul. Szaszi átütő személyisége és megkapó nyíltsága, ahogyan élete eseményeiről beszámolt, rengeteg embert vonzott köré, akik napról napra, vagy akár naponta több alkalommal is látogatták az akkor még a TV2 rendszerében működő blogot. A hozzászólások segítségével megindult a látogatók közti kommunikáció, néhányan egy idő múlva pedig már név szerint köszöntötték egymást. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy szorosabbra kellene fűzni ezeket a szálakat, így megszerveződhettek az első személyes találkozók, majd idővel saját, belső fórum indult a magasabb szintű kapcsolattartás érdekében. Szaszi személye, mint egyetlen közös pont, elég volt ahhoz, hogy mély és erős barátságok szülessenek, összehozva az ország különböző részein élő embereket. Hamarosan felmerült az ötlet, hogy alakítsunk egy hat fős csapatot, és fussunk Szasziért az olimpiai maraton váltón. Idén ezt a hagyományt folytattuk, s örömmel töltött el bennünket, hogy ennyi év távlatából, ennyi változással a hátunk mögött most is ugyanaz a lelkület él bennünk, ami akkor és ott, Szaszi inspirációjára született meg."

Angyal Balázs

"Hogy nekem mit jelent Szasziért futni? Nekem soha eszembe nem jutott volna, hogy elinduljak bármikor is bármilyen futóversenyen, aztán alig pár hónappal azután, hogy ő feltűnt az életemben, egy futóversenyen találtam magam, méghozzá az ő nevével fémjelezett csapatban. Együtt olyan emberekkel, akiket az ő nyomán ismertem meg. Sajnos a későbbi években vagy csak szurkolóként vettem részt a futásokon, vagy ott sem voltam, de idén úgy gondoltam, ismét bele kéne vágni. Természetesen könyörögnöm nem kellett senkinek, hamar összeállt a csapat. Igen komoly eredmény – nem mellesleg nagyon jó érzés – hogy az öt évvel ezelőtti önmagamtól elmaradva, meghízva, ellustulva is le tudtam futni megállás nélkül a 7 km-t, még ha látványosan elmaradva is a régi eredményemtől. Muszáj volt futnom, ha már Szaszi neve alatt futok, nem tehetem meg, hogy gyengélkedek. A távnak körülbelül a felénél egy néző odakiabált nekem, hogy „hajrá, gyerünk, a csajszi a pólódon segít neked!” – nem tudom, hogy ismerte-e Szaszit, de igaza volt. Valóban segített, hiszen adta a „löketet”, hogy menjek előre és próbáljak ne a gyengeségeimmel foglalkozni. De ennél a segítségnél sokkal fontosabb az az üzenet, amit Szaszi rajtam és a többieken keresztül is közvetít mások felé. Hiszen sokan tesznek fel kérdéseket, hogy „ki az a csaj a pólódon?”, vagy hogy „mi ez a Gergely Szandra Klub?”, és ehhez hasonlókat. Ilyenkor elmesélem az ő történetét, és vannak, akik komolyabban utána is néznek, ekkor az üzenet máris célba ért. Hogy mi ez az üzenet? Lehet bármi, mindenki saját maga döntse el, hogy mit tanul Szaszitól. Mert abban remélem senki nem kételkedik, hogy bőven van mit…"

Csizmadia Tamás


"Szaszi... Sosem gondoltam volna, hogy ennyiszer eszembe fog jutni a mindennapokban. Ha öröm ér, ha sikerélmény, ha valami rossz történik, a KicsiLány mosolygós arca elsők között úszik be a tudatomba. Sajnos nem ismerhettem Őt személyesen, csak utólag olvastam a blogot. Rögtön regisztráltam a fórumunkra, ahol igazi kis család, remek társaság alakult! A Szasziról való megemlékezés mellett hamarosan élénk beszélgetés indult, majd személyes találkozók, közös ünneplések, igazi barátságok szövődtek. 
Mindannyian üdvözöltük Nóri ötletét, mikor 2007-ben felvetette, hogy indulhatnánk a K&H váltómaratonon együtt, Szandri neve alatt. Lelkesen készültünk a nagy megmérettetésre, a fórumról népes szurkolótábor is kísért minket a helyszínre. 
Emlékszem, másodikként rajtoltam az első versenyen. "Hajrá! Szasziért..."-nyomta a kezembe Balu a váltóbotot. Ezzel a mondattal iramodtam neki. Nem vagyok egy sportos alkat, igenis kihívás nekem lefutni 7 kilométert! Főleg a vége a nehéz. De nem, nem állhatok meg. Nem fog elfogyni az erőm. Szaszi sosem adta fel! Ilyen gondolatokkal sikerült végül lefutni a távot. A célegyenesben a csapattársaim, a fórum tagjai integettek, kiáltoztak - még egy sprintre is futotta az erőmből. A váltás után eufórikusan ugrottunk egymás nyakába, majd szurkoltunk a még hátralévő futóknak.
Magától értetődő volt, hogy a következő évben is nevezünk. Elkészült a pólónk is, egyszerű fehér, Szandri tengerparti mosolygós képe az elején. Meghatott-büszkén bújtam bele először - azt hiszem a többiek szeme is elhomályosult, mikor egymásra néztünk. Ezen a versenyen fordult elő, hogy futás közben az út mellett egy idegen szurkoló hirtelen felkiáltott: "Fuss! Szasziért! Hajrá!". Felismerte őt a pólómon. Hihetetlen élmény volt! Ahogyan az is, mikor először kiabálták be a hangosbemondóba a csapatunk nevét, Gergely Szandra nevét! Ujjongás, eufória.
Mondhatom, hogy életre szóló barátságok köttettek a fórumon. Köszönjük Neked, KicsiLány!"

Háber Nóra

Új számlaszám!

 Az OTP bankkal az alapitványunk bankszámlaszerzödést kötött. Az új bankszámlaszámunk:

11732033-20054812

Alapítványunk a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezettel szemben benyújtotta hitelezöi igényét! 

Kérem, aki teheti segítsen, támogassa alapítványunkat, ha valamikor , akkor most igazán szükség van minden segítségre! 

Bank csőd!

 A PSZÁF 2012. június 1-jén kelt határozatával visszavonta a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét, és elrendelte az intézmény végelszámolását.

 Alapítványunk ezzel a takarékszövetkezettel szerződött 5 évvel ezelőtt, így az alapítvány pénze jelenleg hozzáférhetetlen! A jövő héten be fogjuk jelenteni a bankkal szemben fennálló követelésünket! Sajnos az ügyintézés hónapokig elhúzódhat, és addig az alapítványunk működésképtelen! Az OTP banknál fogunk új számlát nyitni, az új számlaszámunk hamarosan felkerül a Honlapra. Amikor ez megtörténik, kérem Önöket, Benneteket, segítsetek ezt a néhány nehéz hónapot áthidalni, ne kelljen elutasítani a következő Ewing-sarcomas beteget, aki hozzánk fordul segítségért!

Az Alapítvány Kuratóriuma

Új videók!

Felkerültek az V. Díjazottról, ill. Díjátadóról készült videók! Szeretettel ajánlom a Honlap látogatóinak figyelmébe.

V. Díjátadó műsora (BajaiTV)

Május 5-én (szombaton) este 20h30-kor tűzi műsorára a BajaiTV az V. Gergely Alexandra Emlékdíj átadásáról készült filmet. Az adás online nézhető a www.bajaitelevizio.hu oldalon!

 

V. Díjátadó

2012. április 20-án adtuk át az V. Gergely Alexandra Emlékdíjat. A díjátadó Veszprém megyében Bakonyszűcsön történt, díjazottunk élethivatásának helyszínén. A 320 lélekszámú kicsiny falucska Római Katolikus Templomában kezdődött a program. A szentmisén megemlékeztek Alexandráról, együtt imádkozhattunk a beteg gyermekek gyógyulásáért. Majd a kicsi, de színvonalas kultúrházban folytatódott a program az ünnepélyes díjátadóval. A nagyterem zsúfolásig megtelt, közel százan eljöttek, akik részesei akartak lenni ennek a napnak...

A díszvendégek közül jelen volt: Vízkelety Mariann (a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára), Jenőfi György (helyettes államtitkár), Dr. Garami Miklós, (a Semmelweis Orvostudományi Egyetem gyermekonkológusa, ill. igazgató helyettese).

Az ünnepséget, Bakonyszűcs polgármestere, Oláh Géza nyitotta meg. A műsor házigazdája Pethő Attila (Prímadíjjal kitüntetett zenetanár, zongorakísérő, zenei szervező, a Bajai Ad Libitum Kórus elnöke) volt, aki zseniálisan “vezényelte” az egész műsort, beszélt az alapítványról, Szasz példaértékűségéről, a díjazott érdemeiről, életútjáról. Hangszeren kísérte az ünnepség énekesét: Terray Orsolyát, aki hangjával elkápráztatta a közönséget! 

Palik Vera (a Forint-Soft Kft. ügyvezető igazgatója, aki egyben a Bajai Hajómalom Egyesület Elnöke) olvasta fel Harrach Péter (KDNP frakcióvezető, országgyűlési képviselő) köszöntőjét, aki személyesen nem tudott résztvenni az eseményen.

A Gergely Alexandra Emlékdíjat Dr. Gergelyné Dr. Tóth Éva, az alapítvány elnöke adta át:

Dr. Bakos-Tóth Márta klinikai gyermek-szakpszichológusnak.

 

Az emlékdíj: Díszoklevélből, Szandrát ábrázoló és hátoldalán a díjazott nevét és az átadás évét viselő Emlékplakettből, valamint 200 000 Ft pénzjutalomból állt.

 

Dr. Bakos-Tóth Márta az ELTE Bölcsészettudományi Karán irodalom-pedagógiai szakon végzett, majd  pszichológus diplomát, később szakpszichológus diplomát szerzett. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem II.sz. Gyermekklinikáján dolgozott a kezdetektől nyugdíjas koráig. 1989-ben Bakonyszűcsön létrehozta az első hazai Rehabilitációs Üdülőt, ahol évente több, mint száz gyermek és szülő táborozik, ahol a daganatos gyermekeknek nyújtanak segítséget abban, hogy a betegség miatt kialakult nehéz helyzettel és tanácstalansággal megbírkózzanak, látva a hosszan túlélők és gyógyultak pozitív példáit is. 1995 óta Márta néni minden idejét, erejét és tudását ennek a Második Otthonnak szenteli, a daganatos gyerekek lelki rehabilitációs otthonának.

“A gyermek leukémia és tumor terápiás hálózat klinikus pszichológusa voltam, vagyok, leszek - halálom pillanatáig.” -így határozza meg hivatását Dr. Bakos-Tóth Márta.

 

A díjátadón Dr. Bakos-Tóth Márta elszavalta azt a verset, amelyet Szasz születésnapjára írt! A vers felkerült Szandra eredeti Blogjára www.ewing.blogol.hu . 

 

A díjátadón jelen volt a Pápai, és a Bajai TV, így hamarosan látható lesz, e két helyi televízió műsorában a felvétel, ill. rövidített formában felkerül a Honlap videói közé. 


V. Díjátadó plakát

 

RITKA BETEGSÉGEK VILÁGNAPJA

 

SZJA 1%

 

ZSOLTI

    

 

   Vadi Zsolt, 10 éves Ewing-sarcomás kisfiú betegsége 2011. májusban derült ki. Azóta a Tűzoltó utcai gyermekonkológia kezeli. A 6-kemoterápiás blokk után decemberben operálták. A műtétnél eltávolították a daganatos csontrészt a felkarjából, és a lábcsontból pótolták.

 

Zsoltinak 3 testvére van, öccsei 7 illetve 9 évesek, nővére 17. Édesanyja a betegség óta nem dolgozik, hiszen állandóan Zsoltit ápolja. Édesapja munkanélküli.

Alapítványunk eddig 50 ezer Ft-tal támogatta a Vadi családot. Kérem, aki teheti, támogassa őket, akár közvetlenül, akár az alapítványunkon keresztül. 

A család adatai:

Vadiné Bondár Éva

OTP 11773339-20981376

Év végi összefoglaló

 

Alapítványunk 2011-ben 4 Ewing-sarcomás beteg gyermeket részesített anyagi támogatásban. 3 esetben egyszeri 50 ezer Ft-os segély formájában, 1 esetben gyűjtéssel, amelynek összege 150 ezer Ft volt. A betegség hosszú kezelése (amely min. 1 év), a rengeteg utazás az onkológiai központokba (amely gyakran több száz km), a transzplantáció miatti steril szoba kialakítása, olyan plusz anyagi terhet jelent ezen családoknak, amelyet nagyon nehezen tudnak fedezni! Eddig csak az a néhány gyermek került fel a honlapra, akiknek nyílvános gyűjtést rendeztünk. 2012-től úgy szeretnék ezen változtatni, hogy a szülők jóváhagyásával felkerüljenek azok a betegek is, akik megkapják alapítványunk támogatását, ugyanakkor felvállalják a nyílvánosságot azért, hogy közvetlenül is támogathatók legyenek. 

2011-ben az SZJA 1%-ból 373 ezer Ft-tal gazdagodott az alapítvány. Az előző évek jó gazdálkodásának köszönhetően elértük, hogy ezt a pénzt kizárólag a beteg gyermekek támogatására tudjuk fordítani! Kérem, aki teheti jövőre is támogassa alapítványunkat felajánlásával!

Minden évben érkeznek ajánlások a díjazott személyére.Továbbra is szeretnék bíztatni mindenkit, hogy ha ismer példaértékű embert, írja meg, javasolja a Díjra! A jövő évi díjátadó áprilisban lesz, ennek a részleteiről tájékoztatni fogok minden kedves érdeklődőt.

Boldog Új Évet kívánok alapítványunk nevében!

CHARITY MAGAZIN IV.szám

 

 

Szasz példaképpé vált

 

Gergely Alexandrát 18. születés- napja elòtt két hónappal gyòzte le a Ewing-szarkóma, 2007-ben. A szép és értelmes kislány egy percig sem hagyta el magát, pozitív kisugárzásával, életigenlésével másfél éven át küzdött a kór ellen, sokszor eròn felül. Mindennapjairól internetes blogban számolt be, hitet adva sorstársainak. Az úgynevezett egészségesek pedig, Szasz sorait olvasva, bizton felülvizsgálják értékrendjüket, életszemléletüket és elfeledik addigi csip-csup nyavalygásaikat.

 

 

A bajai Gergely család amolyan kerek életet élt. A háziorvos szülòk kiegyensúlyozott körülmények között nevelték három gyermeküket. A Szaszként becézett Alexandra húga, Dominika napjainkra húsz, öccse, Csongor tizenöt éves lett.

„2005. augusztus 10-én derült ki, hogy daganatom van” – írta blogjában Szasz. S ha egy 16 éves gyerek súlyos beteg lesz, családja megszokott élete felborul. „Az elsò sokk után, bármilyen nehéz volt, felül kellett emelkednünk félelmünkön, fájdalmunkon és a betegséget elfogadva a vidám, szeretetteljes közeget fenntartva igyekeztünk segíteni Alexandra gyógyulását” – emlékszik az édesanya. Ennek meg is lett az eredménye, hisz a gyógyító protokoll (kemoterápia és òssejt-transzplantáció) nyolc hónapja után jött egy kezelésmentes idòszak. Szasz legyengülve, kihullott haját csinos kendòvel pótolva külhoni utazásokra is vállalkozott. Aztán állapota ismét romlott, áttétek léptek föl. Utolsó bejegyzésében volt ereje leírni: „Nagyon gyenge vagyok, az evés sem megy és éjszaka sem tudok pihenni a fájdalmaimtól. Hihetetlenül félek...”

 

Szasz édesanyja, Éva asszony a tévés Vujity Tvrtko támogatásával létrehívta a Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítványt (www.gergelyalexandra.hu), mely 2010-tòl a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásának fogadására is jogosult. Az alapítvány mindenekfelett Alexandrának hivatott emléket állítani, és ennek szellemében az ò sorstársait segíteni, a betegségròl tudható ismereteket közkinccsé tenni, valamint olyan „hétköznapi hòsök” tevékenységét elismerni, akik elesett, rászoruló embertársaikat támogatják. Szasz kérésére, blogját felhasználva édesanyja könyvet írt kislánya betegségének történetéròl, amely – szakmai értékét tükrözve – a szegedi medikusok számára ajánlott irodalommá vált. Éva asszony anyaként és orvosként is azért küzd, hogy többé ne teljen el közel fél év a panasz észlelésétòl a kór diagnosztizálásáig, mert az végzetes lehet. Vagyis a gyermekorvosoknak egy végtagfájdalom esetén jusson eszükbe az a szörnyùség, hogy Ewing-szarkóma, amelybòl évente hat–nyolc eset fordul elò hazánkban. Négyéves fennállása óta már tíz családon segített az alapítvány, ám mivel szelektálniuk kell, „fájó szívvel”, de a kezeléseken már átesettek kérését nem tudják fogadni. A támogatottak húsz- és ötvenezer forint közötti juttatást kapnak, de az adott család kérésére gyùjtést is szerveznek a kurátorok. Dr. Tóth Éva alapítványa tavaly egy társszervezettel karöltve négyszázezer forintot gyùjtött egy somogyi kisfiúnak.

 

JUHÁSZ LÁSZLÓ

 

Napjainkban Éva asszony a négyéves tiszakécskei Oláh István Zsolt gyógyulásáért, családjának fennmaradásáért küzd. A fiúnál 2010 decemberétòl ez év májusáig tartott, míg felismerték a Ewing-szarkómát. Pisti édesanyja a másfél éves kislányával gyesen van, édesapja erején felül dolgozik, hogy a hiteleket fizetni tudja, és a családot eltartsa. Tragédiájukat fokozza, hogy elsò gyermekük hathónaposan agyhártyagyulladásban meghalt. A kisfiú a harmadik kemoterápiás kezelésen esett át. Lapunk az alapítvánnyal együtt kéri Önt, segítse a kisfiú gyógyulását felajánlásával. Ezt ez év szeptemberéig „Istvánka részére” mottóval teheti meg az 52700086-20054155-01200018 sz. számlaszámon.

 

A Ewing-szarkóma (ejtsd: Júing), mely nevét egy James Ewing nevù orvosról kapta, a második leggyakoribb – elsòsorban gyermekkori – rosszindulatú daganat, mely a szervezet bármely csontjából kiindulhat. Ám nem a csontszövet élettani sejtjeibòl alakul ki, hanem az úgynevezett paraszimpatikus idegrendszer sejtjeinek kóros burjánzása okozza. Emiatt fordulhat elò, hogy nemcsak csontokból, hanem lágyrészekbòl is eredhet. Ezt a megjelenési formáját extraossealis (csonton kívüli) Ewing-szarkómának nevezik.

 

Euroterv II. konferencia BP nov. 16-17

RIROSZ által kiadott sajtóközlemény:


A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége, ezúttal az Egészségügyi Államtitkársággal karöltve, ismét megrendezi a második nemzeti EUROTERV konferenciát. E rendezvény az Európai Uniós irányvonalak mentén, minden érintett érdekcsoport képviseletével törekszik a hazai 800.000 ritka betegségben szenvedő jobb ellátásának elősegítésére.
Köszönhetően a terület szakembereinek és betegszervezeteinek az összehasonlító európai felmérések alapján hazánkban is az Uniós átlaghoz hasonlóan alakulnak a diagnosztikai késedelem, a ritka betegeket sújtó főbb egészségügyi problémák, vagy a ritka betegségek társadalmi ismertsége. Mindazonáltal ez azt is jelenti, hogy a magyar betegek ugyanazokkal a súlyos nehézségekkel szembesülnek, mint európai sorstársaik.

Az Európai Unió un. EUROPLAN programjához csatlakozva, a konferencián résztvevő döntéshozók, finanszírozó hatóság, akadémikusok, az összes orvosi egyetem küldöttei, az érintett szakmák (egészségügy, szociális és oktatásügy) prominens képviselői, kiegészülve a gyógyszeripar és a betegszervezetek delegáltjaival együtt keresik a megoldást ezen elhanyagolt terület gondjainak megoldására, a ritka betegségben szenvedők életminőségének javítására.

A Semmelweis Terv most lehetőséget kínál arra, hogy az Európai és világtrendekhez illeszkedve, az Európai Egészségügyi Miniszterek Tanácsán általunk is elfogadottak szerint, Magyarország is megalkosson egy Ritka Betegségekkel kapcsolatos Nemzeti Tervet 2013 végéig. 

• A központi állami irányítás megjelenése a betegút szervezésében most megteremti a lehetőségét az egységes minőségbiztosítás kialakításának. A ritka betegeket eddig is központokban igyekeztek ellátni, de a centrumokba történő eljutás esetleges volt, és a központok minőségbiztosítása sem volt megoldott!

• Most lehetőség nyílik rá, hogy az EU ajánlásainak megfelelően kialakuljon a ritka beteg ellátás szakértői központokra, és azok együttműködő hálózatára alapuló rendszere. Ehhez az alapokat a miniszter által kinevezett Nemzeti Koordinátor irányította, és még kidolgozandó Nemzeti Tervünk adja.

Ugyanakkor minden érdekcsoport fokozott együttműködése szükséges, hogy az előírt határidőig (2013 végéig) hazánk is jogrendjébe illessze a Határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló EU direktíva előírásait, együtt a Nemzeti Terv megalkotásával. Ennek ad keretet a konferencia, a legfrissebb tudományos eredmények és tendenciák bemutatásával együtt.

Így a sokszor gyógyíthatatlan, és sok szenvedéssel járó ritka betegségek érintettjei – akik nemcsak a társadalom többségével, hanem a többi beteggel szemben is hátrányos helyzetben vannak –, talán közelebb jutnak jogaikhoz, a többiekével azonos esélyű gyógyuláshoz, az igazságosság, egyenlőség és szolidaritás elve alapján.

További információkat az alábbi linkeken találhatnak:

http://europlan.rirosz.hu/
www.europlanproject.eu

 

Istvánkáért (folyt. Petöfi Népe)

 

ISTVÁNKÁÉRT

Petőfi Népe

 

TISZAKÉCSKE | „Csontdaganatom van. Ewing-szarkómám” – vágta rá édesanyját megelőzve a négyéves Oláh Istvánka, mikor nemrég a kórházban megkérdezték tőle: tudja-e, mi a baja. A tiszakécskei kisfiú hatalmas akaraterővel száll szembe a szörnyű és ritka daganatos betegséggel. Hat kemoterápiás kezelésen már túl van, de még továbbiak várnak rá, teljes gyógyulásához pedig csontvelőátültetés is kell.

 

– Tavaly novemberben kezdődött az egész, de csak fél év múlva derült fény arra, hogy miben szenved Istvánka – kezd bele kálváriájuk történetébe csendesen, kisfiát átölelve a tiszakécskei édesanya, Illés Bernadett. Istvánkának először a térde és a lábszára fájt, noha nem volt rajta seb, és nem is ütötte meg magát.

– A háziorvos azt mondta, hogy az új cipő vagy a növés okozhatja a fájdalmat. Az antibiotikum hatására egy-két hétre javult a helyzet, de aztán minden újrakezdődött. Decemberben Istvánka már nem tudott járni az óvodába, édesanyám ekkor elvitte a traumatológiára. A röntgen nem mutatott törést. Az orvosok arra gyanakodtak, hogy az ízületére ráhúzódott az influenza. Az ortopédus sem találta a baj igazi okát.

Márciusban már a fejét sem bírta forgatni, a fájdalomtól majd megzavarodott, éjszakákat nem aludt, nem bírt feküdni. Ekkor mandulagyulladásra gyanakodtunk, de a fül-orr gégésznél kiderült, hogy másról van szó. A vérképvizsgálat megállapította, hogy Istvánkának nagyon magas a fehérvérsejt-száma – idézi fel Betti.

A kisfiút áprilisban egy vizsgálat után már nem engedték haza a megyei kórházból. Két hétig itt volt, majd Pestre, a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikára vitték. A betegség ekkora már a csípőjére is kiterjedt, Istvánka gyakorlatilag menni sem tudott. Május végén, a szövettani vizsgálatok után aztán megszületett a végleges diagnózis: Ewing-szarkóma.

Nehéz felismerni a Ewing-szarkómát

A Ewing-szakróma a csontokból kiinduló, elsősorban gyermekkori rosszindulatú daganat. Magyarországon évente 6-8 új beteg kerül diagnosztizálásra, leginkább a tizenévesek körében fordul elő. Tünetei: fájdalom, duzzanat, csonttörés, ritkán láz. Nincsen olyan sajátos tünete, amelyről könnyen felismerhető lenne, emiatt sok esetben előrehaladott állapotban tudják diagnosztizálni, amikor már áttétek is vannak. Utóbbi tény a gyógyulás esélyeit nagymértékben rontja.

– Szerencsére nincsenek áttétek. Istvánka orvosa azt mondta: amíg a rák át nem terjed a tüdejére, addig gyógyítható, menthető. Az ő helyzete eltérő az általánostól, mert neki nemcsak egy, hanem az összes csöves csontjában ott vannak a daganatos sejtek. Emiatt nem is lehet műteni – folytatta az édesanya.

A kisfiú eddig hat kemoterápiás kezelést kapott, ahogy Betti fogalmaz, az erősebb fajtából. Most a gyengébb van soron. A gyermek szervezetét nagyon igénybe vették a nagydózisú infúziók. Korábban 18 és fél kilós volt, de lefogyott 14 kilóra, haja pedig kihullott. Többször előfodult, hogy egy kezelés után Istvánka és édesanyja hazautaztak Kécskére, de hamarosan mehettek is vissza Pestre a vérkép romlása miatt. Küszködött a kisfiú hasmenéssel és kemény széklettel is. Jelenleg pelenkát használ, mert szervezetén gyorsan átszalad a folyadék, és időnként későn észleli, hogy pisilnie kell.

Istvánkára még öt-hat kemoterápiás- és talán sugárkezelés is vár. Kezelőorvosa még nem engedélyezte az úgynevezett autológ csontvelőátültetést, mert ha ez idő előtt történik, a rák újra támadhat. Mindenesetre a transzplantációhoz szükséges őssejteket már korábban levették Miskolcon, ezeket fogják visszaültetni, hogy helyreállítsák a kisfiú csontvelő-állományát. Ha ez sikerült, még újabb száz nehéz nap következik: Istvánkának ennyi ideig egy úgynevezett steril szobában kell majd laknia.

Az Oláh-család életét alapjaiban felkavarta nagyobbik gyermekük betegsége. A kishúg, a most két éves Dzsesszika megszenvedte azokat a heteket, mikor édesanyja nem volt otthon. Az elején Betti egy hónapig a fővárosban volt Istvánkával, és jelenleg is hetente utaznak Pestre. A szülőknek a nagymamák rengeteget segítettek: amikor csak idejük volt, vigyáztak a kislányra. A baj viszont csőstül jön: a házaspárt a frankhitelesek egyre növekvő terhe is nyomja. Az apa keresete gyakorlatilag teljes egészében a törlesztőrészletekre megy el.

A kemoterápia hatására a kisfiú étrendje is megváltozott. – Azt kell venni neki, amit kíván, hogy ne fogyjon. Nem eszi meg a paradicsomot, pedig eddig imádta. A spagettit állandóan gyűri, édességet viszont nem kaphat – tudom meg az anyukától. Miközben Istvánka jókedvűen ugrál az ágyon, majd készségesen megmutatja a játékait. Vékony hangon, még kicsit selypítve beszél. Ráül a hintalovára, majd kis motorjával száguld az udvaron. Szívszorító arra gondolni, hogy ez a vidám lurkó milyen betegséggel küzd.

– Két kilót hízott, kicsit erősödött. Most már a kórházban is felszabadultan viselkedik, játszik a nővérekkel, de az elején nagyon bele volt betegedve a sok vizsgálatba. Pszichológus is segít neki feldolgozni, ami vele történik. Az óvodatársak nagyon hiányoznak neki, menne vissza közéjük. Hatalmas akaratereje van, fel fog épülni. Ez tartja bennünk a lelket – mondja az anya könnyes szemmel.

 

Istvánkáért megmozdult a város

A csontdaganatos kisfiú családjának megsegítésére példaértékűen összefogtak a tiszakécskeiek. Múlt pénteken az Arany János Művelődési Központban tartottak segélykoncertet. A fellépők – helyi énekesek, tánccsoportok, zenei együttesek, énekkarok – mind azonnal igent mondtak a szervezők, Szűcs Gáborné és Stinnerné Dakó Ildikó felkérésére.

– Egymástól függetlenül jött mindkettőnknek a segélykoncert ötlete. Régóta ismerjük a családot, és tudtuk, hogy nagy szükségük van az anyagi támogatásra. Három hét alatt sikerült tető alá hozni a programot – mesélte a két hölgy. Hozzátették: természetesen minden fellépő ingyen vállalta a közreműködést, a plakátokat pedig helyi gimnazisták ragasztgatták ki a városban.

A 420 férőhelyes színházterem a segélykoncertre zsúfolásig megtelt. Mint megtudtuk, a támogató jegyekből összesen 360 ezer forint gyűlt össze, melyet teljes egészében Oláh-családnak ajánlanak fel. Istvánka javára ezenkívül a Ewing-szarkómás betegeket támogató Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány is gyűjtést szervezett. A bajai szervezet ennek révén további 150 ezer forint adománnyal tud hozzájárulni, hogy megkönnyítsék a kisfiú küzdelmét a betegséggel.

Gergely Alexandráról, aki Istvánkához hasonló betegséggel küzdött, korábban többször írtunk. Internetes naplójában több tízezren olvasták bejegyzéseit. Bár a fiatal lányt végül legyőzte a betegség, sorstársai erőt merítettek írásaiból, csodálták kitartását, bátorságát.


KÖSZÖNET

Alapítványunk nevében köszönetemet fejezem ki minden támogatónak, akik az "Istvánka" részére rendezett gyűjtéshez hozzájárultak! A gyűjtés eredményeképpen 150.000 Ft adomány gyűlt össze, amelyet a család megkapott. Örülök, hogy segíthettünk! Gyógyulj meg Istvánka!

Tiszakécske összefog a beteg kisfiúért

 

FELHÍVÁS

  

   Egy nagyon szomorú, tragikus helyzetbe került tiszakécskei családra szeretném felhívni a figyelmet. Kisfiuk: Istvánka 4 éves... 2010. december óta próbálták kideríteni a betegségét..... 2011. májusban diagnosztizálták a Ewing-sarcomat. Édesanyja, a 1,5 éves kishugával van GYES-en, Édesapja erején felül dolgozik, hogy a hiteleket fizetni tudja, és a családot eltartsa. Egy korábbi tragédia is beárnyékolja a családot... Elsö gyermeküket, 6 hónaposan agyhártyagyulladásban veszítették el. A kisfiút a SOTE gyermekonkológia kezeli, jelenleg az elsö kemoterápiás kezelésen esett át.

A Család kérésére alapítványunk gyüjtést rendez, hogy az anyagi nehézségeken tudjunk segíteni. Kérem, ha tehetik, támogassák ezt a beteg kisfiút! Higgyék el, hogy a jelképesnek tünö 100Ft-okból is tényleges segítség összejön, ha sokan, jó szívvel adakoznak! Az elözö sikeres gyüjtésünkhöz hasonlóan, adománygyüjtö dobozokat helyezünk el Baján több gyógyszertárban; valamint az alapítvány számlájára várjuk a felajánlásokat "Istvánka részére". A gyüjtést szeptemberig tervezzük, amikor a család egyösszegben megkapja a befolyt adományokat!

Közhasznúsági jelentés

A jelenlegi közhasznúsági jelentés megtekinthetö az Alapítvány fülre kattintva.

Videók

Felkerültek a honlapra a IV. Díjazottról ill. Díjátadóról készült videók.

További videók megtekinthetőek itt.

SZASZ különdíjat nyert!

 

2011. február 26-án, a Rika Betegségek Világnapján, Szasz "Maldives" címü üvegfesték képe kiállításra került, és a Ritka Szépségek különdíját nyerte el! Szandri ezt a képet a betegsége alatt, 2006-ban készítette: A kicsi kunyhó, az óceán és a pálmafák a Maldívot ábrázolják... a helyet ahová mindig is vágyott...

IV. GERGELY ALEXANDRA EMLÉKDÍJ

 IV. GERGELY ALEXANDRA EMLÉKDÍJ              

2011. február 26-án adtuk át alapítványunk emlékdíját. A díjátadó Budapesten, a festöi szépségü Vajdahunyadvárában történt, a RIROSZ szervezésében megrendezésre kerülö Ritka Betegségek Világnapján. A 37 szervezetet tömörítö RIROSZ-nak 2010 óta a Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány is tagja. A közel ezer embert megmozgató egész napos rendezvényt tudományos elöadások, szórakoztató programok, kézmüves foglalkozások, játszósarok, kiállítás, valamint a betegszervezetek bemutatkozásai tették színessé.

A “Ritka szépségek” versenyén, Szasz “Maldives” címü üvegfesték képe is szerepelt, és a kiállítás különdíját nyerte el!

A díjátadót Dr. Révfy Zoltán nyitotta meg. Beszélt Szandráról, az Ö példaértéküségéröl, a betegségéröl, a “Blogjáról”, a Maldív-szigetekröl, az alapítványunkról, az emlékdíjról, és a díjazottjainkról.

Ezt követte a riportfilm levetítése, amely 2011. évi Díjazottunkról készült. A film, amelyet a Bajai Televízió készített, zseniálisan mutatta be a Gergely Alexandra Emlékdíj idei gyöztesét: BALOGH ZSOLT-ot. A 30 éves fiatalember, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében született. A film megrázó erövel mutatta be, hogy a kórházban magára hagyott, cigány származású gyermekböl, hogyan válik olyan ember, aki tanulni akar, és mindezt azért is teszi, hogy a hasonló helyzetü gyermekeken tudjon segíteni. Balogh Zsolt képes volt arra, hogy családi kapcsolatok nélkül felemelkedjen, felsö fokú tanulmányokat végezzen és arra is, hogy jelenleg az országot járva oktassa azokat, akik a hátrányos helyzetü gyermekek nevelésével foglalkoznak. Zsolt több, mint 10 éve az Ágota Alapítvány munkatársaként dolgozik. Az Ágota játszóház vezetöjeként, több száz gyermeknek segít alternatív szabadidös programokkal, ingyenes korrepetálással, jótékonysági akciókkal. Ö az élö példa arra, hogy kitartással, elszántsággal hátrányaink leküzdhetöek!

A film után átadtuk az emlékdíjat, amely egy oklevélböl, Szaszt ábrázoló emlékplakettböl, és 200 000 Ft pénzjutalomból állt. A hallgatóság vastapssal kísérte az eseményt. Majd a díjazott néhány percben beszélt arról, hogy mennyire boldog, hogy ez az elsö díj, amit életében kapott és, hogy további célja, hogy életét sorstársai segítésére szenteli.

Alapítványunk nevében köszönetet mondunk a RIROSZ vezetöségének, hogy lehetövé tették országos rendezvényükön emlékdíjunk átadását.

Alapítványunk egész évben várja a jelöléseket a jövö év díjazottjára. Ha Ön is ismer példaértékü embert, írjon nekünk a level@gergelyalexandra.hu e-mail címre. 

 

   Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány                

 


IV. DÍJÁTADÓ

   Alapítványunkkal 2010-ben beléptünk a RIROSZ-ba. Ez lehetöséget teremt arra, hogy a 2011. évi Emlékdíjat a Ritka Betegségek Világnapján adhassuk át. Február 26-án (szombaton) Budapesten a Városligeti Vajdahunyad várban 10-17 h-ig kerül megrendezésre ez a rendezvény, amelynek a keretén belül, 13 h-kor adjuk át a IV. Gergely Alexandra Emlékdíjat. A belépés díjtalan, Mindenkit szeretettel várunk! 

A Bajai TV összefoglalót készít a díjátadóról, és a Honlapra is felkerül a Díjazottról szóló riportfilm, valamint a díjátadás.

Bano motorral

 

 Sokan, sokféleképpen emlékezünk....

"Bano" Budaörsröl felült kismotorjára, és 2007 után, 2011-ben is lemotorozott Bajára, hogy egy gyertyát gyújtson Szasz Emlékhelyén......
       

SZJA 1%

   Kérem, támogassa alapítványunkat, az SZJA 1%-ával! Az elsö évben 1, a másodikban 2, a harmadikban 7 Ewing-sarcomas beteg gyermeket támogattunk! 2010-ben  560 000 Ft  folyt be az SZJA-ból, ami nagyon sokat jelent egy "kis" alapítványnak! Gyakorlatilag ebböl a pénzböl tudjuk támogatni sorstársainkat, egy egyszeri 50 ezer Ft-os segély formájában. Az alapítvány célja továbbra is, hogy az összes rászoruló Ewing-sarcomas beteg gyermeknek tudjunk segíteni! Ehhez kérem az Önök segítségét!

ADÓSZÁMUNK: 19550211-1-03

JÓTÉKONYSÁGI NAP

 A fantasztikus ötlet, nevezetesen a müköröm ékszerek jótékonysági vására, fantasztikus eredménnyel zárult! 500 000Ft adomany gyült össze a két daganatos beteg kisfiúnak!!! A pénzt elfeleztük, és személyesen vittük el Debrecenbe Zalánnak, Pécsre Ákosnak. Nehéz megfogalmazni, mit érezhetett ez a két család, mert a meghatottságtól, a könnyektöl, nem igazán tudtak megszólalni...Az Alapítványunk nevében köszönetemet szeretném kifejezni Váradi Szabinának, valamint a müköröm szakma minden tagjának, akik részt vettek a rendezvényen! Az emberi összefogás csodállatos példája volt ez, ahol mindenki tudta, hogy egy kicsivel Ö is hozzájárulhat két beteg gyermek támogatásához!

 

Adomány átadás Ákos édesapjának Pécsett 

 

Adomány átadás Zalán édesanyjának Debrecenben

JOTEKONYSAGI NAP HIRDETES

 

JÓTÉKONYSÁGI NAP  2010. december 11. BUDAPEST

 

Egy fantasztikus civil kezdeményezés, Alapítványunk céljaival egybefonódva...

Müköröm-ékszerek jótékonysági vására. A rendezvényen összegyüjtött pénzt,

két Ewing-sarcomas kisfiú támogatására ajánlották fel! Gyere el, segíts Te is,

hogy Ákos és Zalán Karácsonya szép legyen! 

bövebb információ:  http://i-honlapkeszites.hu/segits/   

FELHÍVÁS

Alapítványunkhoz újabb Ewing-sarcomas kisfiú édesanyja fordult segítségért. Zalánka betegsége augusztusban derült ki, azóta a Debreceni Klinika kezelése alatt áll. Az 5-gyermekes család édesanyja nem tud dolgozni, mivel kisfiát ápolja. Az utolsó kemoterápiánál toxikus májkárosodás lépett fel, a kisfiú kritikus állapotban az intenzív osztályon töltött egy hónapot. Alapítványunk a maximálisan adható pénzzel (50 ezer Ft-tal) fogja támogatni a családot. Emellett a kisfiú honlapján keresztül a család közvetlenül elérhetö, és támogatható!

RIROSZ

Alapítványunk 2010. októberében belépett a RIROSZ-ba.

A ritka betegségek magyarországi szervezete (RIROSZ) 2006.05.05-én alakult meg hosszú évek előkészítő munkája után, nyolc alapító betegszervezet összefogásával. Napjainkban hazánk 30 olyan betegszervezetét, és számos egyéni tagját tömöríti, akik aktívan tevékenykednek a ritka betegségek területén. A Szövetség elkötelezett a ritka betegséggel élők segítésében, és az őket szolgáló szervezetek támogatásában.

 

Az október 15-16-án Budapesten megrendezésre kerülö EUROPLAN Konferencián alapítványunk képviseli a Ewing-sarcomás betegeket.

További információk: www.rirosz.hu

 

Kecskeméti könyvbemutató

 

Köszönet

  KÖSZÖNET

  Alapítványunk nevében köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik a Ewing-sarcomás kisfiú részére rendezett adománygyűjtéshez hozzájárultak!

 

FELHÍVÁS

  FELHÍVÁS

 

 

 

A Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány 3 éve müködik. Alapítványunk jelenleg, egy 9 éves, Somogy-megyei, Ewing-sarcomás kisfiún szeretne segíteni. Ákos betegsége 2010. júniusban derült ki, azóta a Pécsi Gyermekonkológia kezeli. Jelenleg a 3. kemoterápiás kezelésen esett át, de hátra van még három kezelés, az össejttranszplantáció, a mütét, és a sugárkezelések. Az édesapa, aki gyermekét egyedül neveli, nem tud munkát vállalni, mert a beteg gyermek ápolása köti le minden idejét. Gyakorlatilag a családi pótlékból, az ápolási- , és eseti segélyekböl élnek... Elképzelni is borzalmas, hogy egy ilyen beteg gyerek a kemoterápiákról egy omladozó házba tér haza, ahol a fürdöszobát a lavor helyettesíti, szeretö gondoskodó anya nincs, és a pénztárca üres...

Alapítványunk kuratóriuma úgy döntött, hogy ezúton gyüjtést rendezünk, remélve, hogy több pénzt tudunk így elöteremteni! Baján négy helyen helyeztünk el adománygyüjtö dobozokat. A gyüjtést szeptember végéig tervezzük, amikor a család egy összegben megkapja az összegyült adományt.

Ezúton is szeretném felhívni a figyelmet, hiszen ennek a beteg gyermeknek minden kis pénz számít, és a betegség illetve a kezelések vége még nagyon messze van.

Aki segíteni szeretne, az szeptemberben az alapítványunk számlájára utalhat Ákos részére.

Bankszámlaszám: 52700086-20054155-01200018

Köszönettel: az Alapítvány kuratóriuma

 

 

 

 

 

 

Várjuk jelöléseiket 2011. díjazottjára

Alapítványunk várja a javaslatokat, jelöléseket 2011. Díjazottjára!

Ne menjünk el csukott szemmel a példaértékű emberek mellett, mert ez az emlékdíj egy elismerés, amely további erőt ad ahhoz az önzetlen tevékenységhez, melyet ezek az emberek végeznek a mindennapokban! Példát mutatnak minden embernek, a felnövekvő fiatalságnak, ami a mai világban fontosabb, mint valaha! A díjjal járó pénzjutalom nagyságát emelni fogjuk, ezzel is szeretnénk nívósabbá tenni emlékdíjunkat!

Az előző évektől eltérően, a díjátadás helyszínét nem kötjük Bajához! Lehetőséget teremtünk arra, hogy a díjazottat lakóhelyén díjazzuk - ahol az emberek, akik ismerik velünk együtt ünnepelhessenek.

A Gergely Alexandra Dijat évente ítéljük oda annak a személynek, szervezetnek, közösségnek,  aki megítélésünk szerint az adott évben a legtöbbet tette a közösségépítésért; beteg, hátrányos helyzetü, nélkülözö vagy egyébb módon hiányt szenvedö embertársaink megsegítéséért.

A díjra pályázni lehet, vagy más magánszemély is felhivhatja figyelmunket az arra érdemesnek tartott alkotó tevékenységére.

A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó és a díjra felterjesztö nevét és elérhetöségét, a díj elnyerésére méltónak tartott személy tevékenységét, annak rövid bemutatását.

A díjra minden magyar állampolgár, vagy magyarokat segítö külföldi személy, szervezet, közösség pályázhat, illetve figyelmünkbe ajánlható.

A pályázat beadásának határideje: 2011. január 31.

 

A díj nyerteséröl a Gergely Alexandra Alapítvány kuratóriuma dönt, zárt ülésen.

Várjuk jelentkezésüket és pályázataikat!

Interjú a MOKKA-ban, a TV2 reggeli műsorában

2010. július 21-én szerdán a TV2 reggeli műsora, a Mokka hívta meg alapítványunk Elnök Asszonyát, Szasz Édesanyját. Évával Demcsák Zsuzsa beszélgetett.

Az interjú teljes terjedelmében megtekinthető itt.

 

III. Díjazott (2010)

 Ebben az évben a díjátadóra 2010. április 17. szombat este került sor a bajai  színházteremben. 

Alapítványunk Kuratóriuma 2010-ben Tóth Jánosnét választotta a III. Gergely Alexandra Emlékdij elnyerésére.


A DÍjazott családjával Győrben él, egyik gyermekük értelmi fogyatékos. Több, mint egy évtizede egy országos, értelmileg sérülteket támogató szervezet megyei titkára, majd elnöke lett.

Főállású munkája, otthoni kötelezettségei mellett, elkötelezett, aktív harcosa  és védelmezője olyan embereknek, akik önmagukat képtelenek képviselni, és az élet valamennyi területén segítségre és támogatásra szorulnak.

Érintett szülőként kezdett hozzá az egyesület /ÉFOÉSZ/ újjáélesztéséhez, megszervezte a megyében élő fogyatékos gyermekek, fiatalok, felnőttek programjait. Az egyesület évente két nagyszabasú rendezvényt tart:

  • A Gyermeknapot, és a Mikulás diszkót. Kirándulásokkal teszik színesebbé a fogyatékkal élők hétköznapjait.
  •   Létrehozta a "Szülői Klubot " is, ahol havi rendszerességgel találkoznak az érintett szülők.
  • Három éve megnyitotta a fogyatékkal élők munkáit árusító boltot Győr belvárosában.

  • Aktív közreműködésével került bevezetésre az egységes fogyatékos igazolvány.

Tóth Jánosné valódi "Hétköznapi Hős" , aki sérült gyermeke, rokkant nyugdíjas férje támogatása, és aktív munkája mellett látó szemmel és nyitott szívvel fordul a rászorulók felé!

A Gergely Alexandra Emlékdíj ismét méltó helyre került!

A díjazottról készült riportfilm megtekinthetö honlapunk videói között!


 

A GAEA 2010-től jogosult fogadni a személyi jövedelemadók 1%-os felajánlását.

A Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány 2010-től jogosult fogadni a személyi jövedelemadók 1%-os felajánlását.

Számlaszám: 52700086-20054155-01200018
Adószám:       19550211-1-03

Legyen Ön is támogatónk! Segítsen, hogy segíthessünk!

Alexandra tündérmeséje nem ért véget
Harmadik alkalommal adták át szombaton este a Gergely Alexandra Alapítvány emlékdíját a bajai színházteremben.
 
 

Harmadik alkalommal adták át szombat este a Gergely Alexandra Alapítvány emlékdíját a bajai színházteremben. A súlyos betegségben elhunyt fiatal bajai diáklány emlékére alapított díjat idén Tóth Jánosné, Éva nyerte el.


A gálaműsoron közreműködtek a népszerű fiatal művészek, Csengeri Attila és Mahó Andrea. Az est házigazdája Vujity Tvrtko volt.


A szerető család, barátok, ismerősök körében megható pillanatok tanúi lehettek az érdeklődők. A hatalmas termet ezúttal is áthatotta a fájdalom. A néha-néha felcsukló zokogás, vagy a csendesen szemüket törölgető emberek sóhaja jelezte, hogy emlékezni gyűltek össze a patinás színházba. A díjátadás ceremóniája olyan volt, mint korábban.

Mindazok, akik együtt voltak a családdal, és az elismerését méltán átvevő Tóth Jánosné, Éva asszonnyal, óriási élménnyel, feltöltődve és hitükben megerősödve térhettek haza. A kicsi lány, Gergely Alexandra tündérmeséjét tovább szőtték. A meseszálak ezúttal Bajától igen távolra, Győrbe vezettek.

- Gergely Alexandrával személyesen volt szerencsém találkozni egy kosárlabda mérkőzésen itt, Baján. Ő elmesélt nekem egy tündérmesét egy lányról, saját magáról, aki minden áron meg akart gyógyulni. Mesélt egy lányról, aki betegsége idején nem fordult magába, nem szontyolodott el, aki élni akart. Bátran mondhatom, hogy sokkal erősebb ember volt, mint én magam. Mindarra, amit ő tett, nem lettem volna képes. Elkezdett írni egy elektronikus könyvet, egy blogot, amellyel volt egy álma. Az volt az álma, hogy megtanítsa az embereket nem panaszkodni. Ha a mindennapi apró bosszankodásainkra tekintünk, akkor rájöhetünk arra, hogy bizony nem is ezek a legfontosabb dolgok a földön. Volt egy kislány, aki sokkal nagyobb problémákkal küszködött és meg akarta osztani ezt a küzdelmét valakivel. Amikor elkezdte írni a blogját, heten látták az első levelét, az utolsó bejegyzést több mint negyvenezren. Akkor már Alaszkától Oroszországig, Bajától Ausztráliáig, egy óriási nagy család született. Akik minden nap írtak, minden nap izgultak, minden nap együvé tartoztak. Gergely Alexandra olyat tett, amit kevesen ma Magyarországon, erősítette a kötelékeket, ez együvé tartozást. Ezért gondoltam úgy néhány éve, hogy mindenképpen meg kell emlékezni róla. Nem egy kislányról, aki elment közülünk. Hanem aki itt volt közöttünk, és aki olyat hagyott ránk, amire méltán büszkék lehetünk. Most a tündér mese végét hadd meséljem el! - idézte fel az előzményeket Vujity Tvrtko, az est házigazdája.

Elmesélte, hogy Gergely Alexandra halálos ágyán arra kérte azt az asszonyt, akit a világon a legjobban szeretett, az édesanyját, ha úgy adódik, hogy ő már nem tudná befejezni ezt a könyvet, akkor fejezze be ő. Nos, Gergelyné Tóth Éva befejezte a könyvet, ami tavaly megjelent és sokan olvasták. - Ez a könyv azóta az orvosi szakma számára szakirodalom, és olyan emberek számára, akik szeretnék túlélni a borzalmas betegséget, valóságos Biblia lett. Rengeteg emberrel találkoztam akik azért vették meg ezt a könyvet, hogy erőt merítsenek belőle - tette hozzá a neves televíziós személyiség.

A díj alapítója, Gergelyné dr. Tóth Éva, Gergely Alexandra édesanyja, az ünnepélyes díjátadóra meghívta a két korábbi díjazottat, Farsang Adriennt és Fritzné Kiss Évát.

Végakarata szerint

Gergely Alexandra hosszú szenvedés után 2007-ben hunyt el. Végakaratának megfelően hamvait az óceánban szórták a Maldív szigeteknél.

A törékeny fiatal lány olyan betegségben szenvedett, ami a fiatalok életére tör. A Ewing sarcoma (ejtsd: Júing szarkóma) nevét James Ewing nevű orvosról kapta. A második leggyakoribb, csontokból kiinduló, rosszindulatú, elsősorban gyermekkori daganat. Magyarországon évente 6-8 új betegnél diagnosztizálják. Főleg a tizenévesek körében fordul elő, de már 10 éves kor alatt is jelentkezhet. A sarcomára a kemoterápián kívül nincs más kezelés.

 /Rab Rita - BAON - 2010. április 18./

III. Díjátadó Gálaműsor

A Gergelyalexadra emlékdíj alapítvány III. Díjátadó Gálaműsora

2010. április 17.-én, szombaton Baján a Színházteremben lesz.

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!


 

Boldog Új Évet Kívánunk!

Sikeres, boldog Új Évet kívánok Honlapunk látogatóinak!

Alapítványunk életében a 2010. év új fejezetet nyit, hiszen most elöször fogadhatjuk az SZJA 1%-os felajánlásait! Alapítványunk célja, az emlékdíj mellett, hogy kiemelten támogassa a Ewing-sarcomas daganatos beteg gyermekeket! Ez a betegség, a hosszadalmas kezelés, a sok utazás, és a szülö munkából való kiesése miatt, jelentös anyagi terhet ró ezen családokra. Amennyiben SZJA 1%-át felajánlja alapítványunknak, biztos lehet benne, hogy az odakerül, ahol a legnagyobb szükség van rá!

2010. április 17-re tevezzük a 3. Emlékdíj átadást. A müsor szervezése folyamatban van, a díjazott személyre való jelöléseket továbbra is várjuk! / márc. 01-ig. / Kisebb újításokat tervezünk az Emlékdíj átadásra, amelyek azt a célt szolgálják, hogy Szaszra való emlékezés mellett, az ünneplés kerüljön elötérbe, hiszen ezt a díjat azért hoztuk létre, hogy példaértékü embereket díjazhassunk, ünnepelhessünk!

KÖNYVBEMUTATÓK DÁTUMA

Ez évben a következő könyvbemutatók lesznek:

december 04-én / pénteken/ Bácsalmás, könyvtár 17-óra
december 14./ hétfő / Kalocsa Művelődési ház /régi tiszti klub/ 17-óra

A bemutatókon lehetőség van a könyv megvásárlására, dedikálásra.

 

2 éve működünk!

A Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány hivatalosan 2-éve működik. Az Önök adományai, és családunk "minden lehetőséget megragadó" bevételei kapcsán elértük, hogy az alapítvány anyagilag stabilizálódott. Szeretném, ha tudnák, hogy az alapítvány célkitűzésein kívül, semmi másra nem költünk, mert a működési költségeket Baja városa, a család és barátaink fedezik!

A Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány fő célkitűzése az Emlékdíj, amelyre az előző két évhez hasonlóan várjuk a jelőléseket! Ehhez támpontként szolgálhat az a két példaértékű személy, aki a díjat már elnyerte. A jelölés határideje 2010. márc.01.
Az alapítvány másik nemes célja, hogy anyagilag támogassa, a rászoruló Ewing-sarcomás beteg gyermekeket. Az elmúlt két év során, három fiatal /Szandrához hasonló tizenéves/ beteg fordult segítségért alapítványunkhoz. Kuratóriumunk esetenként 50-ezer Ft egyszeri támogatást utalt ezen családoknak, ami Magyarországon egyedülálló, hiszen a többi alapítvány ennek a töredékét tudja fizetni...Mivel Magyarországon a statisztika szerint, évente 10 alatt van a frissen diagnosztizált ilyen betegek száma, és az alapítványunk
kizárólag csak ezt a betegcsoportot vállalta fel, reális az-az elképzelés, hogy valamennyi hozzánk forduló Ewing- sarcomás betegen segíthessünk. Egy adott alapítvány támogatásában, nem az összeg nagysága a fontos, a jó szívvel adott, sok kicsi adomány is sokat segít! Kérem, hogy aki úgy érzi, hogy ezt a két nemes célt támogatni szeretné, az küldje el adományát alapítványunknak!

2010-től alapítványunk már fogadhatja az SZJA 1%-át, erre a későbbiekben fel fogom hívni a figyelmet, hiszen minden bevétel fontos ahhoz, hogy az alapítvány megerősödjön. Távlati célként, azt szeretnénk elérni: hogy az alapítvány fenntartsa önmagát, tőkéjének kamataiból célkitűzéseit fedezni tudja.Valamint, hogy a Gergely Alexandra Emlékdíj, Dél-Magyarország legrangosabb pénzdíjjal járó kitüntetése legyen.

SZASZ c. könyv az ÜNNEPI KÖNYVHÉTen

ÜNNEPI KÖNYVHÉT: 2009. június 5 - 7.

Budapesten, a Ráday utcában, az ÜNNEPI KÖNYVHÉT keretében, az Ad Librum kiadó az általa kiadott könyveit árúsítja, köztük a SZASZ c. könyvet is.Junius 7-én /péntek/ délután 15:30-17:30-ig lehetoség lesz a szerzovel /Dr Tóth Éva/ való dedikáltatásra!

 

II. DÍJÁTADÓ GÁLAMŰSOR

II. DÍJÁTADÓ GÁLAMŰSOR

2009. április 19-én került sor Baján a II. Gergely Alexandra emlékdíj átadására.
A díjat: Fritzné Kiss Éva kerekegyházi hölgy nyerte el, példaértéku életével, kiemelkedo karitatív munkásságával. Kiss Éva életében 24-évvel ezelott egy szörnyu tragédia történt (autóbaleset) amelynek következtében elveszítette egész családját, férjét és két kicsi gyermekét. Hosszadalmas felépülése után kezdte el azt az önzetlen, segíto munkáját, a Máltai szeretetszolgálathoz kapcsolódva, amelyet ma is folytat. Örökbe fogadott és felnevelt egy kislányt, de befogadta a kongói menekülteket is. Gyujtést rendez, ha kell, egy-egy súlyos beteg gyógyíttatására, és segít a krízis helyzetbe jutottakon is. Felépítette Kerekegyháza határában a "Remény Házát", ahol rendszeresen összefogja a környék mozgáskorlátozott és sérült embereit, vendégül látja oket, és programokkal teszi színessé, széppé, reménytelivé életüket.

A díjátadó házigazdája: Vujity Tvrtko (a TV2 riportere), fovédnöke pedig: Zsigó Róbert (országgyulési képviselo) volt. A megható estet színvonalas musor tette felejthetetlenné. Polyák Lilla (a Madách Színház muvésze) és férje: Homonnay Zsolt (az Adaggjo együttes tagja) gyönyöru hangjukkal elbuvölték a bajai közönséget. Az Akrobat tánciskola MAX csoportja pedig a Moulin Rouge táncszínházzal remekelt!

Az est során sor került egy rövid könyvbemutatóra is, mivel SZASZ életérol írt könyv néhány napja jelent meg. A díjazott: Fritzné Kiss Éva egy olyan példaértéku ember, akit az egész országnak érdemes megismernie! A Gergely Alexandra Emlékdíj ismét méltó helyre került!

 

KÖSZÖNJÜK A JELÖLÉSEKET!

A kuratórium nevében köszönöm a díjazott személyére szóló jelöléseket! Eloljáróban csak annyit, hogy április 19.-én (vasárnap) lesz, a musor igazán színvonalasnak ígérkezik neves muvészekkel. A díjazott pedig legyen meglepetés...

Köszönettel: Dr. Gergelyné Dr. Tóth Éva
alapítvány elnöke

 

GERGELY ALEXANDRA EMLÉKTÚRA

GERGELY ALEXANDRA EMLÉKTÚRA: 2008.08.08-13.


Miskolci amator kerékpáros fiatalok összefogtak, hogy teljesítsék a közel 800 km-es Miskolc - Baja - Miskolc távot, amelyet Szasz emlékére szerveztek. Családunk fogadta és vendégül látta a túra résztvevoit, majd a program részeként kimentünk a Bajai Köztemetobe, ahol gyertyát gyújttottunk Szasz emlékfájánál. A lelkes fiatalok tervezik, hogy jövore is megszervezik ezt a túrát, amelyhez ha sokan csatlakoznának, akár országos méretuvé is alakulhatna ez a kezdeményezés!

 

SZASZ EMLÉKFÁJA

SZASZ EMLÉKFÁJA


Családunk emlékfát ültetett Baján, a Bokodi úti Köztemetoben. A fiatal fa alá egy gránit-tömböt helyeztünk el Szasz Plakettjével. Egy olyan emlékhelyet kívántunk ezzel létrehozni, ahol bárki, bármikor emlékezhet Szandrára, gyertyát gyújthat, vagy egy szál virággal tiszteleghet az emléke elott!

 

I. DÍJÁTADÓ GÁLAMŰSOR

I. DÍJÁTADÓ GÁLAMŰSOR


2OO8.április 26-án a Baja Vátosi Színházteremben teltházas közönség elott került sor az I.Gergely Alexandra Emlékdíj átadására.
A díjat FARSANG ADRIENN nyerte el, egy olyan ember, akinek példaértéku élete, alkotó és muvészi munkássága.

 

A keramikus hölgy hat gyermekes családanya. Az Orségben él, Nagyrákos községben,ahol beteg és sérült emberek gyógyulását segíti elo foglalkozásaival. Év közben összefogja a környék gyermekeit, a tehetségesekkel ugyanúgy törodik,mint a hátrányos helyzetuekkel, hasznos idotöltést, az alkotás örömét biztosítja számukra, miközben tanítja, neveli oket. Nyaranta alkotótáborokat szervez. Közösségépíto szerepe vitathatatlan.

 

Az est bevezetojében Dr Révfy Zoltán polgármester, Vujity Tvrtko a TV2 riportere, Szalay Ádám a TV2 foszerkesztoje, Szenczi Sándor a Baptista Szeretetszolgálat vezetoje meghatóan emlékeztek Szandrára, az Alapítvány megalapítására, a hétköznapi hosökre, példaképekre.

 

Az est musorát a Komédiás Integrált Színház szenzációs eloadásában a "Valahol Európában" -címu musical adta. A színházi eloadás szünetében került sor az ünnepélyes díjátadásra, amikor Dr Gergelyné Dr Tóth Éva az alapítvány elnöke átadta az oklevélbol,emlékplakettbol és 1OO ezer Ft-ból álló emlékdíjat Farsang Adriennek.

Megható, felejthetetlen élményben lehetett része mindazoknak, akik résztvettek az elso Gergely Alexandra Emlékdíj átadására szervezett ünnepi esten!

 

Köszönet a támogatásokért!

A kuratórium nevében köszönjük az eddigi támogatásokat!
Aki az adókedvezmény igénybevételéhez igazolást kér, kérjük küldje el: nevét, címét, és adóazonositó számát az alapítvány címére.
Köszönettel: Az alapítvány kuratóriuma

Baptista gyülekezet gyűjtött adományt

A Kecskeméti Baptista Imaházban, Szenczi Sándor és Vujity Tvrtko által rendezett előadóesten, a baptista gyülekezet adományt gyűjtött a Gergely Alexandra Alapitvány javára.Ezuton is szeretnék köszönetet mondani az alapitvány nevében!

Jótékonysági est a Bajai Városi Színházban

A Gergely Alexandra Alapítvány szervezésében a Bajai Városi Színházban jótékonysági estet rendeztünk. A teltházas közönséget színvonalas műsor szórakoztatta, emellett Vuijty Tvrtko egyénisége tette sokszínűvé az előadást! Az emberi összefogás gyönyörű példája volt a rendezvény, amelyen 436 ezer Ft adomány folyt be, egy baleset miatt lebénult bajai fiú, Janicsák Gábor megsegítésére.

Pályázat a Gergely Alexandra Emlékdíjra

Alapítványunk pályázatot ír ki a Gergely Alexandra Elmlékdíj elnyerésére. Kérjük, hogy hívják fel a figyelmünket:
– olyan Hétköznapi Hosre, aki életét mások megsegítésére, a társadalom
   szempontjából is értékes, fontos közösségépítésre áldozza,
– akinek munkája előreviszi az emberek gondolkozását,
– aki példaképe lehet a jelenlegi és a felnövekvő generációknak.

Elindult a www.gergelyalexandra.hu weboldal

Hivatalosan is elindult a www.gergelyalexandra.hu weboldal, melyen minden információt megtalálsz Szasz-ról, alapítványunkról, pályázatunkról és díjainkról.

Vujity Tvrtko Szaszról is írt

Alexandra barátja és tisztelője, Vujity Tvrtko Győrben bemutatta "Pokoljárás" című könyvét, melynek záró fejezete Szasz életéről és fantasztikus küzdelméről szól.

Hivatalos a Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány

A Bács- Kiskun Megyei Bíróság bejegyezte a "Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítványt". Ezzel hivatalosan is megkezdtük tevékenységünket.

Domi Szasszal lett magyar bajnok

Cegléden rendezték meg az Országos Kadett Kosárlabda Bajnokságot, ahol Szasz testvére, Domi egy rendkívül izgalmas döntőt követően magyar bajnok lett. Domi a meccsen egy olyan pólóban játszott, amelyet testvére fényképe díszített.

Előadóest Szasz emlékére

Gergely Alexandra születésének 18.évfordulóján, a Bajai Városi Könyvtár-ban teltházas előadóesten emlékeztünk meg Szaszról. Ezen az estén született meg a Gergely Alexandra Emlékdíj, amelyet mostantól minden évben átadunk az arra érdemeseknek.

Emlékest Szasz tiszteletére

Szasz egykori társulata az Akrobat Tánciskola nagyszabású emlékestet rendezett Gergely Alexandra tiszteletére. Szasz évekig volt az Akrobat oszlopos tagja, szívszorítóan megható volt látni, ahogy társai megemlékeztek róla.

Emlékezzünk!
Számlaszámunk

Számlaszám: 11732033-20054812
Adószám: 19550211-1-03
Legyen Ön is támogatónk! Segítsen, hogy segíthessünk!

Hírek

Keressük 2018 díjazottját!
Email változás!